Vámpírnaplók 5. évad: a 2. rész - True Lies

2013-10-11 20:11:00 - Emci

Új hét, új rész, új izgalmak, amikkel szembenézhettünk. Kicsit szomorkás epizódot kaptunk, azonban már a kezdeti tétovázásnak hűlt helye sincs.

 

Az évad első epizódja előre melegítette a talajt ahhoz, hogy most igazán beindulhasson a cselekmény, melyben annyi minden történt, hogy az egészen bámulatos. A törés után ezúttal lényegre törők leszünk!

Már nemcsak Damon tudja, hogy Silas kinek a testét használta ki, de sajnos még mindig túl kevesen tudják ahhoz, hogy hathatósan lépjenek fel ellene. Végre azt is megtudhattuk, hogy Matt agyát ki(k) szállta meg, de az epizód végére ez a szál még mindig több titkot tartogatott, mint ahogy az is, hogy valójában Elenáék fősulijában ki az a Dr. Wes Maxfield biológiaprofesszor, és mit akar elérni tudálékos megnyilvánulásaival. Az azonban még mindig rejtély, hogy Elenáék vizébe ki tett verbénát. Talán a prof volt?

 

 

Silas egyre követelődzőbb, és egyre durvábban lép fel céljai eléréséért, többek között azért, hogy megtalálja a már emberbőrben tengődő Katherine-t. Vele kapcsolatban érdekes, és kissé vicces is volt az, hogy amióta újra halandó, azóta csak nyűg és szenvedés számára az élet. Nem tud mit kezdeni azzal, hogy éhes, szomjas, és olykor fázik is. Tényleg ennyire szörnyű lenne embernek lenni? Ha időnként feltöltjük magunkat, akkor talán mégsem. Bonnie sem nagyon tud megbékélni tehetetlenségével, de legalább Mattel tudott egy rövid eszmecserét folytatni azután, hogy Silas kitekerte a szegény fiú nyakát. Ezért jó, ha van nálunk egy Gilbert gyűrű, mert életmentő funkciója van.

 

 

Matt és Silas, illetve Jeremy és Silas közös pillanatai vitték a prímet, de az is emlékezetes volt, mikor Elenát kezdte el irányítani a halhatatlan bestia. A legrosszabb, hogy Damon hiába tudja, kit kéne végleg elintézni, még sincs hozzá elég ereje. Lásd: Elena egy pillanat alatt kikötözte, mert a lány tudatát Silas befolyásolta.

 

 

Ez a beszéd! Most már kézzel fogható tényeket, illetve látványos epizódot fabrikáltak össze, ami legalább fel tudott mutatni egy pár valamire való jelenetet, amiktől újból fontosnak érezhetjük a Vámpírnaplók ezen szezonját. Bizony Klaus és tesói hiánya még mindig elég kétségbeejtő, de az eredeti vámpírt sikerült némileg pótolni, valamiféle különös utazókkal, akik eléggé erősek ahhoz, hogy keresztbe tegyenek a Salvatore fiúknak. És ott van a prof is, aki szintén tudhat valamit. Na, csak had alakuljon a sztori, úgy is ezt hiányoltuk, mert ha nem lesz izgalom, akkor elég nagy slamasztikába kerül a sorozat, és a pálmát el fogja vinni előle az Originals, ahol lehet nevetni Klauszon és azon, hogy annak a figurának sokkal több a sütnivalója, ami értelemszerűen jóval szórakoztatóbb lehet egy idő után.

 

 

Egyébként Elena még most is őrlődik Damon és Stefan között, bár Damon kéznél volt egész nyáron, a lány mégis Stefan jeleire figyelt, csak nem volt elég jó a radarja. Epizód vége? Zseniális lett, de vajon hol van Stefan? Eltűnt? Miért ment el, ha már meg is jöhetett volna? Lehet megigézték…

 

Kommentek száma: 0Címkék: kritika, elemző, the vampire diaries, nina dobrev, ian somerhalder, the cw, vámpírnaplók, paul wesley, michael trevino, katerina graham, steven r. mcqueen, joseph morgan, zach roering, candice accola, claire holt, vámpírnaplók 5. évad, olga fonda, rick cosnett, vámpírnaplók 5x02

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

RSS

Sorozat Planet közösség

Akár a szerkesztőket is követheted Twitteren!
Emci LacoCola90

Planéta videó

Az év mondása

„A televízióban többek között az a jó, hogy sokkal összetettebb történeteket lehet elmesélni, mint egy filmben.” - Bryan Fuller

Kapcsolat

Érdekeset láttál vagy hallottál? Valami érdekel, és nem írtunk róla? Ha bármi kérdésed vagy kérésed van, nyugodtan keress meg bennünket a sorozatplanet@gmail.com címen!

Felhasználó

Bejelentkezés

Regisztráció


PC World hírek


Hirdetés