Sullivan Stapleton, a Válaszcsapás akcióhőse főszerepet kapott a 300 folytatásában

2012-02-09 09:09:00 - LacoCola90

A 300 című film folytatása, a 300: Battle of Artemisia végre megkapta az első férfi szereplőjét is Sullivan Stapleton személyében Eva Green (Casino Royale) után.

 

Eva Green alakíthatja majd az új filmben Artemisia-t, a kegyetlen és arannyal borított istennőt, aki felhalmozza Xerxész seregét és csatába vezeti őket. A neten van egy kisebb kavarodás Stapleton szerepét illetően, ugyanis egyes oldalak azt hozták le, hogy ő lesz Xerxész, akit az eredeti filmben Rodrigo Santoro játszott. A másik híresztelés pedig arra enged következtetni, hogy Sullivan alakíthatja Themistocles-t, a görög sereg vezetőjét, aki kénytelen szembenézni a perzsa haderőkkel.

A Noam Murro (Smart People) által rendezett és a 300 direktora által írt forgatókönyv szerint a 300: Battle of Artemisia ugyanabban az időben játszódik majd, mint a nagy elődje, csak más helyszínen és más színészekkel.

A szerepért amúgy még versenyben volt Joel Edgerton is, akivel Sullivan Stapleton korábban az Animal Kingdom című alkotásban játszhatott együtt. Egyébként, ha nem késleltették volna el ennek a filmnek nyárra a forgatását, akkor Sullivan nem szerepelhetne benne, mert még javában forgatják a Strike Back (Válaszcsapás) 3. évadát a Cinemaxnak.

Bármelyik szerepet is kapja meg a Strike Back sorozat felfedezettje, legközelebb a The Gangster Squad filmben láthatjuk Sean Penn (Mystic River), Ryan Gosling (Drive) és Emma Stone (The Help) oldalán, melyet Ruben Fleischer (Zombieland) rendezett. Ebből is látszik, hogy a Strike Back kiváló 2. évada Sullivan Stapleton-nak hatalmas ugródeszka volt.

 

Kommentek száma: 0Címkék: hírek, hbo, film, könyv, cinemax, sky1, 300, strike back, sky one, philip winchester, sullivan stapleton, eva birthistle, amanda mealing, rhashan stone, michelle lukes, 300: battle of artemisia

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

RSS

Sorozat Planet közösség

Akár a szerkesztőket is követheted Twitteren!
Emci LacoCola90

Trónok harca

Felhasználó

Bejelentkezés

Regisztráció


Kapcsolat

Érdekeset láttál vagy hallottál? Valami érdekel, és nem írtunk róla? Ha bármi kérdésed vagy kérésed van, nyugodtan keress meg bennünket a sorozatplanet@gmail.com címen!

Planéta videó

Társoldalak

Az Űrcsilliárdos

Hirdetés