![]()
Bizony, a jelenleg műsoron lévő nyolcadik szezon fináléjával véget érnek Gregory House kalandjai. A szériáért felelős David Shore korábban nagyon optimista volt a kilencedik évaddal kapcsolatban, és januárban Kevin Reilly, a Fox szórakoztató osztályának elnöke sem zárta ki a folytatás lehetőségét, megjegyezve, hogy nehéz a Fox-ot House nélkül elképzelni. A Fox és a sorozat készítője, David az elmúlt napokban hozták meg a döntésüket, miszerint most tart ott a sorozat, hogy megfelelően le lehet zárni a történetet, és ne legyen hiányérzete a nézőknek. Egyébként ezt a döntést a vezető producer, Katie Jacobs és a főszereplő Hugh Laurie is támogatta. A csatorna a hivatalos közleményükben külön kiemelte a show érdemeit és szomorúan adták a tudtunkra, hogy jövőre már nem tér vissza a sorozat.
![]()
A House-ért felelős gyártó Universal Studios és a Fox már évek óta folyamatosan vitázik a jogdíjak összegén (ezt a csatorna fizeti a gyártó stúdiónak az epizódokért cserébe, összege az évek során emelkedik, és egy nyolcadik szezonjánál tartó sorozat estén 2-3 millió dollár is lehet), tavaly tavasszal például úgy elmérgesedett a helyzet, hogy a nyolcadik évad gyártása is kérdésessé vált.
Ráadásul már a produkció nézettsége sem a régi: az első évad 13 milliós átlaggal futott, a harmadik 19 millióssal, a hetediket már csak tízmillió amerikai látta részenként és ez a nyolcadikban csak tovább csökkent. Ezek mellett Hugh Laurie szerződése májusban lejár, és a színész már korábban jelezte, hogy nem szeretné újra felölteni House gúnyáját. Csak fizetésemelés esetén folytatta volna a sorozatot.
Még felmerült egy pletyka, hogy az NBC-re átköltöztetnék a Doktor House-t, erre korábban volt már példa: a Friday Night Lights, Southland, stb. esetében sikeres volt a váltás. De jelen esetünkben a magas költségek miatt erre nincs esély.















Kommentek
Dr. Gregory House (9/10)
djlaczo (2012-02-12 07:59:40) GastrosarokJöttek és jönnek most ujjab igéretes sorozatok, szoval nézni valoban nem lesz hiány. Számomra a csillagkapu universe nagyobb veszteség volt
Dr. Gregory House (9/10)
rettttenetes (2012-02-09 21:26:35)Doktor Houseban a modora fogott meg talán kiváncsi leszek a nyolcadik évadra.
Dr. Gregory House (9/10)
LacoCola90 (2012-02-09 16:29:30) Sorozat Planet(1)
Dr. Gregory House (9/10)
rettttenetes (2012-02-09 12:03:11)